A boszniai városba, ahol a boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és mintegy nyolcezer muszlim férfit és fiút mészároltak le. Vujity Tvrtko két órás, “one-man-show”-jának elején hangzott el a mondat tegnap este Egerben. Az ismert riporter a következő néhány napban Magyarországot járja előadássorozatával, aki egyike azon élő embereknek, akik munkássága, élete és hozzáállása a világhoz (amennyit én tudok róla) rettentően inspirál engem.


„…hogy megtapasztalja, igazából mennyire jó életet is él.” – folytatódott a mondat valahogy így, és ezzel nagyjából körvonalaztam is Vujity Tvrtko célját „Túl minden határon” előadásaival.


Magyar is, horvát is, identitásának mindkét részére nagyon büszke, nyitott, világot járt ember, aki „az újságírást arra használja fel, hogy jobb ember legyen.” Ezzel maximálisan tudok azonosulni én is. Engem pontosan ezért érdekelnek annyira más emberek világai, gondolataik, érzéseik és cselekedeteik, és keresem mindig, mit taníthatnak számomra. Miben erősítenek meg, amit már tudok vagy minek a hiányára kínálnak megoldást. Erről szól az egyik kedvenc Korán idézetem is:


„Ó, ti emberek! Mi bizony egy férfiból és egy nőből teremtettünk titeket, és népekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy megismerjétek egymást. Bizony, a legnemesebb közületek Allah előtt a legistenfélőbb köztetek.” (Korán 49:13)


Vujity Tvrtko történetei mindig olyan poklokat járt emberekről szólnak, akik aztán felálltak és „meg tudták csinálni”, képesek voltak olyan világot teremteni maguknak, amiben sikeresnek és elégedettnek érzik magukat. Akármennyire klisésen is hangozik ez a mondat, hogy „meg tudod csinálni”, úgy érzem ez pont azon mondatok egyike, amit egyszerűen nem lehet eleget ismételni, pláne nem itthon Magyarországon, egy olyan környezetben, ahol a dicsérettel és pozitív megerősítéssel nagyon fukarul bánnak az emberek, még akkor is, ha már tudatosították magukban, hogy ennek a népbetegségnek valamilyen szinten bizony ők is hordozói.


Hogy mi nem jó, azt egyből észrevesszük, magyarként analitikus képességünk hibakeresés tekintetében a világon páratlan, azt gondolom. Szoktam is viccelődni a külföldi ismerőseimmel, ha elkészültél egy munkáddal vagy eldöntötted, hogy valamibe belevágod a fejszédet és rettentő biztos vagy magadban, kérdezz meg egy magyart, ő majd – jószándéktól vezérelve vagy irigységből – megmondja neked, mi nem tökéletes rajta és miért nem fog sikerülni. Persze, fontos a precizitás és a minőségi munka, de valahol el kell kezdeni, ha haladni is akarunk, aztán majd útközben tanulunk a hibákból. Számomra ez szimpatikusabb stratégiának tűnik. És hát néha azért jól is esik, ha valaki közben kifejezi a belénk vetett hitét, kritizálás helyett pedig inkább konstruktív kritikával lát el.


Vujity Tvrtko Hawaii-on találta meg azt a pozitív közeget, amit nekem anno Kairó adott meg. Nála aloha, Isten lehelete, nálam szelám, béke. Imádom az ilyen világok közti hasonlóságokat felfedezni…


Egri előadása show volt a javából, rengeteg nevetéssel, de mondanivalóval/emlékeztetővel is, róla, de voltaképp a közönség tagjairól szólt; ők vajon személy szerint mit vesznek észre abban a tükörben, amit Tvrtko a történeteivel eléjük tart és hogyan lesznek gazdagabbak általa.


Néhány gondolatot kiírtam magamnak, ami valamiért megfogott és köthető „magyarsághoz-muszlimsághoz”, gondoltam megosztok veletek is néhányat, hátha elgondolkodtat titeket is valamin:


➡️A posztom első mondata Srebrenicáról. (Ha nem ismered a város történetét, ezt most egy jó alkalom, hogy megguglizd. 🙂 )
➡️Szemira mondata, a magyar származású lányé, akit Nairobiból mentettek ki 2008-ban. Már itt Magyarországon egy benzinkúton meglátott egy férfit újságot olvasni, az újságon egy meztelen nő képe volt. Lesúlytva vonta le a konklúziót: “Ti ugyanazt csináljátok a nőkkel, mint nálunk a férfiak.”
➡️A negatív érzéseket kiváltó hírek arra jók, hogy a jóléti társadalmakban élők rájöjjenek, nem nekik van a legnagyobb problémájuk.
➡️Az Egyesült Államokban nagyobb érdemnek számít az, ha egy eredményt csapat szinten szereznek (mondjuk a sportolók), mint egyéniben.
➡️Kembe Sorel-Arthur leleményessége és olimpiai pályafutása. Édesapja kongói, anyja magyar, itthon nevelkedett és megálmodta, hogy egyszer kijut az olimpiára. Az nem volt a terv része, hogy nyer is valamit, csak hogy kijusson. Ha magyarként nem is jött ez neki össze, majd kongóiként fog: megalapította az ottani vívó szövetséget és ki is jutott. Aztán jött a téli olimpia, azon sífutásban indult. Rióba elfelejtett nevezni, a következőre meg már kiöregedett. De az álmát megvalósította. 🙂
➡️Csodálkozzunk rá a világra, az apró dolgokra, mint a „föld alatt közlekedő vonatokra” vagy egy luxus hotel zenélő WC ülőkéjére.
➡️„Te miért vagy itt ezen az előadáson?” – kérdezte a közönséget a végén. És valóban, miért érdekelhet minket egy sikeres újságíró vagy egyébként bárki más élete és gondolatai? Miért veszünk a kezünkbe könyvet, olvasunk híreket, a kommenteket, akármit, miért találkozunk és beszélgetünk éppen azokkal az emberekkel?
Mit remélünk a másokkal való interakcióktól és mit nyerünk velük?