A felhívást talán egy Facebook csoportban láttam. Magyar muszlim nőket kerestek egy workshopra, amelynek keretein belül fiatalok, miközben megtanulják a filmkészítés alapjait, egy portréfilmet készítenek a szereplőről. Megnéztem a naptáram és kevés gondolkodás után én is jelentkeztem, hogy jönnék, mert számomra fontos projekt a társadalmi érzékenyítés.

Társadalmilag érzékenynek lenni annyit tesz, mint érteni mások érzéseit és gondolatait. Vagy legalábbis akarni érteni. Nem, ez nem a liberalizmus. Számomra a társadalmi érzékenység kulcsfontosságú és erősen elsajátítandó képesség, mert a konstruktív kommunikáció alapja, hogy érteni akarjuk a másik ember jelenlegi valóságát. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egyet is kellene vele értenünk vagy magunkévá kellene tennünk az ő érzéseit és gondolatait. Elég lenne csak érteni és tiszteletben tartani. (A „tolerál” szót nem szeretem használni.)

Tehát például muszlimként én nem várom el, hogy te egyetérts, azaz helyesnek, jónak, hasznosnak tartasd magad vagy mások számára azt, hogy én napi ötször imádkozom és böjtölök minden évben egy teljes hónapot. Ettől még tudhatod, pontosan miért imádkoznak a muszlimok és miért böjtölnek, tudhatod, hogy mit érzek én muszlimként amikor imádkozom és böjtölök, nem szégyen ez, sőt. A tudástól, azt tanultam, az ember csak több lesz. A mindennapok meg szebbek, ha értjük valamelyest a közösségünk, a nemzetünk, a városunk, a kerületünk más lakosai miért csinálnak, gondolnak, vagy éreznek ezt vagy azt, ha már összefújt minket a sors. Kevesebb lenne a félelem, a félreértés, a kommunikáció pedig gyorsabb és kellemesebb. Szerintem.

Azt sem várom el igazából persze, hogy érteni akard a dolgaim, hisz ha egyébként nem szólsz be nekem és nem bántasz érte, dönthetsz úgy, hogy nem akarsz tudni róla az égvilágon semmit. Ez is egy békés opció és tök igazad van; nem érdekelhet minden és nem lehet mindent tudni, hisz az idő és az energia is véges. Én sem töltöm az időm egy percét sem fizikai és kémiai egyenletek megértésével. 😱 (Ettől még mélyen tisztelem azt, aki viszont igen.) Feltételezem, ez esetben viszont nem is kommentelsz vagy mondasz véleményt. Hisz hogyan formálnál véleményt olyan témában, hogyan tudod eldönteni, hogy egyetértesz-e vele vagy sem, ha nem vetted a fáradságot, hogy egy bizonyos mélységig megértsd?!

Szóval, társadalmi érzékenyítős, rövid filmes workshop. Nem újkeletűek az ilyen megkeresések; rengeteg újságírói, fotós, szakdolgozat írói és egyéb megkeresés érkezik, elsősorban a magyar muszlim nőkhöz (és szerintem szomorúan kevés a magyar muszlim férfiakhoz, akiknek a története engem speciel borzasztóan érdekel. Ha végre egyszer utolérem magam, akkor ti is láthattok/olvashattok róluk, úgyhogy kedves urak, készüljetek. 😜 )

A három napos workshopot, ami egyébként hetekkel ezelőtt zajlott, csak most jutottam el odáig, hogy be is számoljak róla, 12-18 éves fiatalok számára szervezte az európai MEET projekt részeként a Szubjektív Értékek Alapítvány, az Európai Unió Jogok, Egyenlőség és Polgárság 2014-2020 program támogatásával. Ez azt jelenti, hogy több ilyen portréfilm is készült itthon, illetve a környező európai országokban is, lentebb találjátok a linket.

Bár edzőként kis milliószor álltam és beszéltem már csoport vagy kamera előtt, és ez némiképp oldotta is a filmezés gondolatára jelentkező lámpalázat, azért ez a szituáció más volt, még akkor is, ha azt mondták, a szöveget leírhatom és nem kell spontán mondanom. (Huh!) Gondolatokat megosztani egy mikrofonba, sétálni, révedni a messzeségbe, pacsizni, „színészkedni” (már ha ezt bármilyen szinten is annak lehet nevezni) miközben vesz egy kamera, ismeretlen emberek kísérik figyelemmel a procedúrát és igazából rajtad is múlik a csapat sikere; azért ez más, mint TripleX gerinctréninget tartani. 😅Komfort-zónán kívüli. De hát ha jön a lehetőség, ki kell ugrani, mert a komfort zóna egy idő után túl szűk és sivár hellyé válik.

Egy belvárosi lakás udvarán gyűltünk össze a gyerekekkel kerekasztal beszélgetésre, hogy akkor mit is szeretnénk látni a filmen. Na meg hogy ki vagyok én, hisz ez alapján folyt az ötletelés. Snittek, plánok, ők a képkockákon gondolkodtak, én a szöveg végleges formáján. Mit mondanék magamról másfél percben, hogy annak mások számára is legyen valami konstruktív üzenete? Rajzolás, átírás, játék és beszélgetés, intelligens kérdések és gondolatok, néha csak pislogtam ámulatomban – jó rég voltam már ilyen korosztályú fiatalok közt, talán akkor, mikor én voltam ennyi idős. Szuper kis csapat volt, okosak, nyitottak és érdeklődők mindenre.

Ezzel telt az első nap.

Második nap kezdődött a munka izzasztó része – szó szerint, mert bár a hangot a hűs szobában rögzítettük, a felvételek a reflektorokat helyettesítve a nyári napon készültek, stílusosan egy street workout parkban, majd a rakparton a Duna vizének sodrásába révedve. Avagy „tüzesen süt le a nyári nap sugára, az ég tetejéről…” rám, ugyanis a kamerát lehet az árnyékba tenni, de engem nem. Mindegy, túléltem. Nem, nem volt melegem. 😜

Kamera forog, Timi egy per kettő, csatt, és tessék – összefoglalva, ha kérdeznél, hogyan kell filmet forgatni. 😅

Összességében számomra nagy élmény volt ez a workshop minden szempontból, remélem a kis csapat tagjai is így éreztek, az eredményt meg tűkön ülve várjuk. Ha jó lesz, majd megosztom az oldalamon is. J  

A többieket meg arra buzdítanám, hogy merjenek kilépni a komfort zónából és amennyiben érdemesnek ítélik meg, legyenek részesei hasonló projekteknek.

SZEDJÜK ÖSSZE, KIT MIVEL KERESTEK MÁR MEG? MILYEN SZAKDOGA, CIKK VAGY EGYÉB PROJEKTBEN VETTETEK MÁR RÉSZT? (NEM KELL NÉV SZERINT EMLÍTENI, ELÉG A JELLEG VAGY A TÉMA.)

A riportfilmeket ITT találjátok.