Az iszlám naptárban Zul hiddzsa hónapja van, amikor is a muszlimok közül, aki teheti, Mekkába zarándokol a hónap első felében. Ez idén elsősorban nem az anyagiakon múlik – míg általában 2.5 millió zarándok van jelen ilyenkor Mekkában, a COVID miatt a tavalyi évhez hasonlóan csupán 60.000 oltással rendelkező szaúdi lakosnak adatott meg a „szerencse”, hogy a zarándoklat rituáléjait elvégezze.

A zarándoklat az iszlám öt pillérének egyike azok számára, akik egészségügyileg és anyagilag megtehetik, életükben egyszer legalább. Zarándoklatot végezni ugyanis rettentően költséges, mondhatni luxus. Magyarországról mindennel együtt körülbelül egymillió Forint per fő volt az előző években ez az összeg, de erre alkalomadtán támogatást lehet igényelni a szaúdi királyságtól.

A zarándoklat a következő fő rituálékból áll:

az ihrám, vagyis a zarándoklati fehér ruha felvétele,

a Kába körül kerülése,

a Safa és Marva hegyek közti gyaloglás, amely Hágár (Ábrahám felesége) és a kezében lévő Ismáel futásának történetére emlékezik,

Mina, Muzdelife városában, illetve Arafa hegyén való fohászkodás és imádkozás,

a „Sátán megkövezése” a Jamrat el-Aqabah nevezetű építménynél Minában,

az áldozati állat vágása (ami általában bárány vagy teve, a húst más muszlim országokban élő szegények közt osztják el), emlékezve, Ábrahám és Ismáel áldozatának történetére.

végül pedig a férfiak fejét kopaszra nyírják, a nők hajából pedig egy pár centit vágnak, jelképezve az elszakadást a külső megjelenéstől és ezzel a teljes alávetettséget Istennek.   

Az itthon maradt muszlimok a hónap 9. napján (amikor a zarándokok épp Arafa hegyén fohászkodnak) böjtölnek ha tehetik, Ramadánhoz hasonlóan, napkeltétől napnyugtáig. 10.-én pedig kezdetét veszi a négy napos nagy ünnep, Eid el-Adha ünnepe. Az arab adha szó az áldozati állat levágására utal, és pontosan ezt teszik az itthon maradtak is – a reggeli ünnepi ima és beszéd után állatot vágnak, általában marhát vagy birkát. A “rendelést” a helyi közösségek embereinél lehet leadni, ők intézik az állat vágását és szétosztását. A húst három részre kell osztani: egy rész megy a vágó család fagyasztójába, egy másik rész megy a rokonoknak, a harmadik részt pedig a szegényeknek adják. Az ünnep a ramadáni Eid el-Fitr ünnepéhez hasonlóan telik, családlátogatással, ünnepi asztallal, gyerekeknek játékokkal és „zsebpénzbővítéssel”.

Az áttért muszlimok ilyenkor elsősorban a barátokkal, a közösség tagjaival szerveznek közös programokat a parkban vagy játszóházban.

13 éve vagyok muszlim, de sajnos még nem adatott meg a zarándoklat. Viszont több magyar muszlimnak már igen, így őket kértem meg, hogy egy pár mondatban mondják el, mi volt a legemlékezetesebb élményük és mi jelentette számukra a legnagyobb kihívást a zarándoklat során.

Egy áttért magyar muszlim férfi, Ikalján beszámolójából olvashattok néhány részletet, amit körülbelül tíz évvel ezelőtt írt:

„S mikor nem ezeket az embereket nézem, s éppen nem jön nekem senki, hát megpróbálok elmélyülni (hiszen ezért vagyok itt), és elfog valami különös érzés. Nem tudok fohászkodni, hisz ki vagyok én… hogyan is tudnék kérést intézni Istenhez. Csak két mondat fut a fejemben – “Mondd, egy az Isten”, és egy másik… még csak nem is a Koránból, hanem egy másik imából… “legyen meg a te akaratod”…

Miután megtettük a Szafa és a Marwa hegyek közötti utat hétszer és a hajunkat is levágták, már délelőtt van, és felmegyünk a mecset legfelső szintjére. Január ellenére meleg van, s a fehér márványról a nap vakítóan tükröződik vissza.


Fentről végre megnézhetem a tömeget, abból a szemszögből amelyet a képeken láttam. S belém hasít a gondolat: az emberek magukba mélyednek, sétálnak, magukban imádkoznak, nem törődve a tömeggel leborulnak imádkozni, s mások beléjük botlanak, tolakodnak, hangosan kántálnak, kiáltanak, próbálnak bejutni, minél közelebb a Szent Mecsethez, és próbálnak kijutni a kör közepéből. Ki szépen lassan, körönként egyre beljebb kerülve, ki átvágva a tömegen – s ennek már nincs jelentősége. Hiszen mindannyian egy körforgás részei, mely lentről kaotikus, szenvedéssel, és felemelő érzésekkel, fohászokkal, énekekkel, kiáltásokkal és csönddel, indonézekkel, törökökkel, malájokkal, szudániakkal, pakikkal, afgánokkal, indiaikkal, jemenivel, algériaival, európaival, csecsennel, bosnyákkal, brazillal, alacsonnyal, magassal, kövérrel sovánnyal, gazdaggal, szegénnyel, öreggel, és fiatallal van tele….


… s fentről csak emberekkel, élettel és mozgással. Akik róják köreiket, mindannyian másképp, s ezrek lépnek be a körbe, és ezrek válnak ki onnan. De a körnek ez mit sem számít. Csak forog lassú, méltóságteljes forgással, mint az élet, mint az idő, s mint az univerzum.

Miért? egy célból csupán. S a cél, Isten….

Persze az ember a beszélgetések és nézelődések során mást is tapasztal. Például Szaúdi Arábiáról. A félelmetes, a kő(olajban)gazdag, a kézlevágós-kövezős, a szigorú, a mesebeli, a talányos Szaúdi Arábia helyett egy másik, sokkal közelibb kép kezd bennem kialakulni. Az emberek abszolút nem tűnnek gazdagnak, (különösen utólag, a Kuwaitban megtapasztaltak után), és – legalábbis itt Mekkában – inkább egyfajta puritanizmust látok, amely alól csak néha-néha villan ki a jólét és a vagyon.”

A teljes bejegyzést ITT olvashatjátok.

Egy áttért magyar muszlim nő, Imen beszámolójának néhány részlete, szintén 10 év távlatából:

„Nagyon szép, emberi dolgokat tapasztalhattunk. Éppen a szaíjt csináltam (a Szafa-Marva hegyek közötti járást), és gondolatban felidéztem magamban Hádzsár történetét (Allah legyen vele elégedett), hogy milyen kitartó volt hitében, úgy is, ha anyai szeretetének ez ekkora nehézséggel járt is. Ennek kapcsán elgondolkoztam a gyermek-szülő kapcsolaton. Ilyen gondolatok jártak a fejemben, amikor elhaladtunk egy fiatal férfi mellett, aki a hátán vitte idős (talán) nagymamáját. Olyan szép, lélekemelő volt látni, hogy valaki ennyire szívén viseli szülei-nagyszülei kívánságát.

Igazából fel sem tudtam fogni, hogy ott állok a Kába előtt. Annyira hihetetlen, álomszerű volt az egész. Nagyon jó volt fohászkodni a tavaf (a Kába kő körüljárása) alatt, látni közben a Kábát, részese lenni azoknak akik elvégzik a Körbejárást. A pénteki Istentiszteletet Mekkában a Haram területén végeztük. Már nem jutottunk be a mecsetbe, a föld alatt egy alagútban imádkoztunk sok ezer emberrel a hátunk mögött. Ez a pénteki Istentisztelet insa Allah egy életre meg fog bennem maradni…”

A teljes beszámolót ITT olvashatjátok.

Egy áttért muszlim férfi, Attila beszámolója:

A 90-es évek végén Szaúdi Arábiában tanultam. Akkor jöttek az első zarándok csoportok Magyarországról a nagykövetség és a királyság szervezésében. Mivel kint tanultam, én kaptam a feladatot, hogy bevezessem őket a zarándoklat világába, megtanítsam nekik, hogyan kell az egyes rituálékat helyesen kivitelezni. Ezek az emberek ingyen juthattak ki akkor és nagyon örültek a lehetőségnek.

Egy zarándoklat során nagyon vegyes érzelmeik vannak általában az embereknek. Az biztos, hogy gyökeresen megváltoztatja a zarándok életét egy ilyen út, még hosszú ideig nagyon erősen húz vissza a szíve Mekkába. Amikor először éli ezt át valaki, talán még fel sem fogja, hogy mi is történt vele. Aztán hazatér és leülepszik benne. Ha megadatik neki, hogy másodszor és harmadszor is eljusson, akkor még koncentráltabban tudja teljesíteni a zarándoklatot, a hite egyre erősebbé teszi és egyre jobban feltölti. Nehéz egy dolgot kiemelni, mert az egész zarándoklat egy csodálatos élmény. Talán esetleg egy barátságot tudnék kiemelni, ami a mai napig tart.

Egy barátom tanult felettem az egyetemen pár évvel. Ő vele mentem egyszer zarándoklatra, pontosabban azzal a csoporttal, ami az ő városából jött Mekkába. Bár az egyetem adta a barátságot, a zarándoklat mélyítette el, ahogy együtt csináltuk a rituálékat, ahogy segített eligazodni a tömegben. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, azóta is ugyanazzal a kedvességgel és türelemmel beszél hozzám. Büszkeséggel tölt el, hogy ismerem, mert ma már ő egy nagyobb tudós lett.

Szerintem az is tiszteletreméltó továbbá, hogy a király óriási vagyonokkal segíti a hívőket, minden földrészről meghív X embert, akiknek teljesen viszonzásmentesen biztosítja az egész zarándoklatát.  

De a zarándoklat egyáltalán nem könnyű dolog. Arafa napján például, amikor odavisznek a hegyhez, déltől naplementéig az Istent kérik a hívők és semmi mást nem csinálnak, csak fohászkodnak. Ez rettentő nehéz, hogy az ember csak erre koncentráljon és tudatosítsa magában, hogy ez talán a zarándoklat legfontosabb pillanata, amikor nagyon közel van az Istenhez.

Muzdelifében aludni is kihívás, még a 90-es évek végén a földön fekve, a porban, a szabad ég alatt aludtunk. Csak leterítettünk valamit és próbáltunk elaludni. Vagy nem. Sorok állnak a WC-nél, a zuhanynál. A Kába körbejárása, a kövek eldobása ezekhez képest már egyszerű rituálék, ha az ember felkészült, a tömeget is el tudja kerülni. Azóta persze sokkal könnyebb minden, a királyság rengeteg mindent fejlesztett a zarándokok kényelme, a balesetek elkerülése végett.

Sokszor azért találkozik az ember nehézségekkel, mert felkészületlenül ment ki, alig tudja, mit kell csinálnia, és bár mindenki csoportokban közlekedik, nem biztos, hogy helyesen kivitelezi a dolgokat.

A kultúrák keveredése a zarándoklat idején egy nagyon érdekes élmény. Ugye itt az ember öt napig gyakorlatilag tömegnyomorban él. Vannak, akik egész életükben erre az utazásra spórolnak, ez az ő „nyaralásuk”. A világ minden pontjáról vannak itt emberek ilyenkor, egyetlen országban zarándoklat idején millió féle szokás és kultúra koncentrálódik. Sokszor ez elvonhatja a figyelmünket, pláne ha olyat látunk, amihez nagyon nem vagyunk hozzászokva. Erre a multikulti élményre fel kell készülni. Kordában kell tartani a szavainkat és a gondolatainkat. Az immunrendszert is fel kell készíteni, több oltás is kell egy ilyen út előtt.

Én a tanulmányaim befejezése után éveken át készítettem fel a zarándokokat a mecsetben Budapesten. Tanítottuk őket, mit és hogyan kell csinálni a rituálék alatt és hogyan lehet minimalizálni a kellemetlen élményeket a rituálék közti időszakban. Mindent megtettünk, hogy a legtöbbet profitálhassanak lelkileg ebből az útból.

Egy áttért magyar muszlim nő beszámolója:

2009-ben voltunk, a királyi család meghívottjaként. Az esélytelenek nyugalmával, mert sokkal több volt a jelentkező, mint ahány hely volt. Hétfőn leadtuk az útlevelet, vasárnap már a gépen ültünk. Időm sem volt igazán átgondolni, vagy elkezdeni merengeni, hogy a lelkem hol jár. Rettentő boldog voltam.

Mikor kiértünk az első tawwaf (Kába körüli séta) végén még ültünk fönt a legfelső szinten. Felettem a csillagok, alattam és mellettem a rengeteg ember, aki mind ugyanazért voltak ott, ugyanazt csinálták. Nagyon érdekes tapasztalat volt. Olyan volt, mintha “kiürültem “volna. Mintha üres lett volna a testem és kívülről néztem volna magamat és a környezetemet. Egy üres lapot kaptam akkor, a bűneim a zarándoklattal megbocsáttnak. A 0-ról indulunk. Ha eszembe jut most is végig borzongok.

A tömeg nagy kihívást jelent a zarándoklat ideje alatt, az emberek könyöke folyamatosan a bordáid között van, de rövid időn belül immunissá válsz rá.

Külön emeleteken, illetve sátrakban voltunk végig, furcsa volt, ha beszélni akartam a férjemmel, “szólítani” kellett. Mielőtt mentünk, nem túl sok muszlimot ismertem, de akikkel a zarándoklaton együtt voltunk, azok “beleégnek a retinámba” és valami különleges kötelék köttetett meg ott köztünk. A hitemnek egy nagy megerősítés volt akkor, igyekszem ezt az érzést azóta is fenntartani. 

Egy áttért magyar muszlim lány beszámolója:

En 2019-ben voltam, pont covid előtt, hála Istennek. Mivel Jeddah városában lakunk itt Szaúdi Arábiában, mindig úgy voltam vele, hogy muszáj elmennünk Mekkába, hiszen közel van. Mikor végre eljött a zarándoklat ideje és sok- sok másik emberrel elkezdtünk körbe járni a Kába kő körül és átgondolni az életet, elöntött valami elképesztő érzés és azt gondoltam, hogy igen, én muszlim vagyok szívből és a zarándoklat alatt ez a meggyőződés még erősebb lett bennem.

Érdekes volt az Arafa nap, mert ott külön ki volt alakítva ugyanúgy egy „sátor tenger”, mint a zarándoklat más helyein. Aznap is nagyon nagyon meleg volt, imádkoztunk kint vagy a hatalmas sátorban, fohászkodtunk, én egy kis könyvet kezdtem olvasni a próféta életéről, volt, aki aludt. Aztán együtt ettünk amikor délután egy akkora eső szakadt le, hogy összedőlt az egyik giga sátor, a légkondi kicsapta a biztosítékot. Minden nő és férfi egy fél sátor alatt várta, hogy elmúljon a vihar. Eszembe jutott akkor, hogy milyen lehet zarándoklat alatt meghalni…

Az egész zarándoklat elgondolkodtató és megható volt, bár néha aggasztó érzés fogott el, mert mégis csak tömeg volt. Összességében fantasztikus élmény volt.