Öröm az, amikor vonatra szállsz egy “Isten háta mögötti” kis városban, valahol a Szeged- Budapest vonalon, és az első ember, aki a kabinodba nyit Szálám Álejkummal köszön rád.

Egy fehér bőrű, világos szemű, borotvált arcú férfi, kék vasutas ruhában, kezében a lyukasztó, az oldalán fekete táska lóg.Kéri a jegyem, én pedig érdeklődve kérdezem, honnan tanulta a kifejezést. Nem először találkozok olyannal, aki kedvességből vagy épp viccből kíván nekem békét. De ő nem akar se ugratni, se kedveskedni. Ő azért köszön így, mert muszlim.

Pont annyira lepődök meg, mint ő néhány perce, amikor meglátta, hogy egy “Isten háta mögötti” kis városban, valahol a Szeged- Budapest vonalon egy vélhetően muszlim hölgy száll fel a vonatra. Néhány hónapja muszlim csupán, ennyit tudok meg róla.

Nem kérdezek, ő sem kérdez, nem beszélgetünk. Nincs is rá idő, meg nem is illik nőnek és férfinak konkrét célok nélkül, csak úgy személyes dolgokról cseverészni, az iszlám tanítasai szerint. (Hacsak nem akarnak konkrétan ismerkedni és ha minden jól megy összeházasodni.)

Távolról örülünk egymásnak és öleli lelkünk a másikét.

Kezeli a jegyem, elköszönünk, a következő állomáson már le is száll, én megyek tovább Kelenföldig.

Öröm az, amikor vonatra szállsz és az első ember, aki benyit a kabinodba egy hozzád hasonló magyar muszlim…az az öröm nagyon különleges. 🙂

Nagyon érdekesnek találom, hogy mindenki – értsd újságírók, szakdolgozat írók, filmes és fotós emberek – a muszlim nők narratívájára van rákattanva, pedig szerintem marha izgalmas téma a magyar muszlim férfiak is. Férfiként hogy jutottak el az iszlámhoz, hogy élik meg a változasokat, milyen nehézségeik adódnak nekik?Ha rajtam múlik, ezekre a kérdésekre hamarosan választ is kapunk – ti is, én is.😉